Barion Pixel

Tornyos Egri Bikavér 2021

Péntek délután van, egész héten a hétvégi halászlét vártad. Fejben már össze is tetted mit kell megvenned a helyi kispiacon. Egy dologtól tartasz csak. Legyen pirospaprika, annál az idős néninél, nincs nála jobb. Másnap neki is állsz, megpucolod a pontyot és közben azon gondolkodsz, hogy milyen palack vörösbort nyiss fel hozzá. Egri Bikavért mi mást.

2.800 Ft

/ palack

Egri Bikavér

Az Egri Bikavér az Egri borvidéken termett többféle kékszőlő borából készített, Kékfrankos alapú cuvée, amelyben egyik szőlőfajta borának karaktere sem dominálhat.

Az egri hagyomány szerint a bikavér elnevezés az egri vár 1552-es török ostromához kötődik, amikor Dobó István várkapitány vörösbort hozatott fel a pincéből a várt védő vitézeknek, hogy erőre kapjanak. A törökök a vörös folyadékról azt hitték, hogy a várvédők bikák vérét isszák, ettől megrettentek és el is vesztették a csatát.

A valóságban a bikavér és a bor kapcsolata az 1851-es Magyar közmondások könyvében fordul elő először, melyben a bikavér szó magyarázata: „Így nevezik az erős veresbort, például az egrit”. Az első bikavér készítése Grőber Jenő nevéhez fűződik, aki 1912-ben készítette el borát Kékfrankos, Kadarka, Portugieser és Menoir szőlőfajták borából.

Napjainkban három különböző stílusban (classicus, superior, grand superior) készülhet az Egri Bikavér, mindhárom stílusra más-más előírások vonatkoznak, ami magában foglalja a szőlőfajtákat, borászati eljárásokat, házasítási előírásokat, forgalomba hozatali szabályokat.

Az Egri Bikavér sötétvörös színű, testes vörösbor, gyümölcsös-fűszeres aromákkal, amelyet földes, fás jegyek egészítenek ki. Szép, kerek savak, hangsúlyos tanninok jellemzik.Fogyasztását pörköltekhez, halászléhez vörös fűszeres húsokhoz ajánljuk 16-17 °C-on.

Erre számíts!

Közepesen mélyvörös színük a bor intenzitására és átlátszóságára utal. A pohárban megjelenő színárnyalatok gazdagok és vonzóak.
Jellemzően a meggyes és szedres jegyek vannak hangsúlyban, a szegfűszeg és a fahéj aromatikájával összhangban.
A meggy és a szeder mellett gyakran felfedezhető a cseresznye és a piros bogyós gyümölcsök íze.
15-16 °C

Ajánlott hőmérséklet

2021

Évjárat

Testes

Karakter

Vörös húsok

Milyen ételekhez ajánljuk?

A bor kis aranykönyve

Kérjük add meg e-mail címed, és máris letöltheted kiskönyvünket!

Elmúltál már 18 éves?

Webshopunkban megjelenő termékeket kizárólag felnőtt korúaknak kínáljuk, így amennyiben még nem töltötted be a 18-at, kérjük hagyd el oldalunkat! Megértésedet köszönjük!